Wowow

A láthatóság jelentősége – Látni és látszani

Egész évben, de főleg az őszi napéjegyenlőséget követően válik feltűnően fontossá a kerékpárosokláthatósága. Az utakon közlekedők közül mi, kerékpárosok vagyunk a legvédtelenebbek és hiába a legtöbb erőfeszítés, még évekig tarthat, míg a forgalom teljesértékű tagjaiként elismernek. Az őszi közlekedés jellemzője jellemzően az erősődő forgalom, a megosztott figyelem (gyerekek iskolába hordása kocsival), az időjárás-változás miatti korlátozott látási viszonyok, köd, szitáló eső, rövidebb nappalok.

Sötétedéskor, csapadékos időben az alábbi alapelveket kell szem előtt tartanunk.
-  Az út szélére kisebb figyelem fordul, esetleg az autós perifériás látómezejében vagyunk. Ne menjünk az út legszélén. Sokkal több a kisodort üveg, szög, amit nem veszünk észre, és kevesebb esélyünk van manőverezni is
-  A sötét ruhát viselő kerékpáros szinte észrevehetetlen! Viseljünk minél több láthatósági kelléket
-  A világítás megléte nem elég, fontos a fény szórásának szöge, stabil rögzítése, az elemek állapota
-  Tegyünk meg mindent magunk védelmében, az életünkről van szó, ami mindennél drágább! Hátul ezért legyen inkább két lámpa
-  Alkalmazzunk együtt aktív és passzív biztonsági eszközöket
-  A láthatósági ruházat fényvisszaverő nélkül, önmagában is figyelemfelkeltő. Ködben, nappali világosságban nem a fényvisszaverő, hanem a neonsárga szín játszik fontosabb szerepet!

A legfontosabb, hogy messziről észrevegyen mindenki, aki előttünk, vagy mögöttünk halad. Nem csak autósok, hiszen legalább ennyi bajunk származik abból, ha kivilágítatlan kerékpárossal, gyalogossal találkozunk egy sötétebb utcán, kerékpár-úton. Az első lámpa hasznos ha nemcsak látszani, hanem látni is enged: ha időben észrevesszük az út egyenetlenséget, tócsákat, kiszámíthatóbb a mozgásunk, sokkal közreműködőbb lesz autós, kamionos (tényleg!)

Aktív láthatósági eszközök:

Minden olyan eszköz, ami külső segítséggel fényt tud kibocsátani
- elsőlámpák
- hátsólámpák
- fejlámpák/sisaklámpák
- küllőlámpák
- villogó kar- és testpántok

A lámpák és villogók energiaellátása:
- elem
- tölthető akkumulátor (Töltés hálózatról, vagy PC-USB kapcsolattal)
- dinamós/agydinamós megoldások
- napelemes töltés

Passzív láthatósági eszközök:

Fényvisszaverő termékek, melyek anyagukból fakadóan visszaverik a rájuk eső fényt.
A technológia alapja a retroreflexió elve. Mikro és nano szinten az anyag felületét prizma, vagy gömb alakúra képzik ki, ami a ráeső fényt – ami a legfontosabb - a fényforrás irányába veri vissza.

alt



Ez a gyakorlatban azért  jobb mint az egyszerű tükröződés, mert a vezető, és az autó lámpája közel egy síkban helyezkedik el a visszaverés során.  Ilyen elven működnek a közlekedési táblák is, természetesen optimálisnak az nevezhető, ha a fényforrás, és az észlelő személy egy síkban van, a visszaverő felület pedig merőleges a fénycsóvára.
Egy fényvisszaverő jelentősége felbecsülhetetlen, életet menthet, hiszen a megfelelően viselt láthatósági ruházat normál látási viszonyok között 200m távolságból jól felismerhető, ami elegendő távolság még 130km/h-ás sebesség esetén is a felismeréstől a megállásig (Reakció+megállási tartó fékezés)

alt



Elhelyezés: bárhova, ami nincs takarásban!

Mi előnyben részesítjük azokat a megoldásokat, amik mozognak: pl a kerék küllőire szerelt prizma jelenleg kötelező amúgy is, de jó eredménnyel alkalmazhatjuk a lábra tekerhető acélbetétes szalagokat, vagy ezek textilből készült tépőzáras változatait (utóbbiak előnye, hogy stabilan összefogják a bővebb nadrágok szárát, de akár rögzíthető velük egy belső, vagy defektjavító spray is a nyeregcsőre). 
Ma már a fanyalogva magunkra tekert teszkós kukásmellénynél vannak jobb minőségű és hatékonyabb láthatósági termékek, amik ugyan többe kerülnek, de élettartamunk, használhatóságuk nem hasonlítható össze a bevásárló központok által kínált termékektől, amik legfeljebb a „közeg” büntetésétől védenek meg. Védjük magunkat!


Kiegészítő információk